Nem szeretem az aktuálpolitikai csörtéket, mert ezek csak apró szeletei egy-egy narratívának. Mindig azt kell nézni, hogy adott esemény minek az indikátora, és arról beszélni, hiszen az fogja meghatározni az egész korszakot.
Így van ez a ferencvárosi pad esetében is. Identitáspolitika csúcsra járatva, baloldali humortalan trollkodás a köbön, majd erre adott hasonló színvonalú válaszok, végül a pad eltűnése. Miről is kell beszélni az egész festőszakkör kapcsán? Az LMBTQ-ideológiáról, a genderről, Baranyi Krisztina csodakerületéről, ahol már minden megoldódott, csak a padok színe maradt polgármesteri teendőként? Vagy esetleg van egy súlyosabb válság is, mint pride-felvonulásban kulminálódó szexuális devianciák előretörése és az ebből maguknak politikai sikert kovácsoló aktorok hangoskodása?
Az egyszeri ellenzéki azon mulat, hogy a konzervatív oldal felhördült a szükségtelen aktivizmuson. Utóbbiak – jogosan – úgy érzik, hogy újabb és újabb szimbolikus tereket hódít meg a hatszínű (!) szivárvány úgy, hogy arra senki nem kérte. Hasonlóképp, mint ahogy senkit nem érdekel embertársának szexualitása, ellenben politikai vállalása igen. A pad ügye nem az egyének vonzódásainak irányáról szólt, hanem a terek kiszakításáról, sőt a közösségi tereket jelképező pad új jelentéstartalommal való felruházásáról. A padfront azonban mégsem új, voltak már hajléktalanbarát és kifejezetten az alvást ellehetetlenítő ülőalkalmatosságok is, most épp a szexualitásból politikává rothadt betűsor sajátítja ki.
Megtölteni viszont csak azt lehet, ami üres. A fogyasztói „kultúra” sem szól másról, mint az ember teljes kiüresítése. Először a vallás eltörlésével, mint a társadalmat összefogó legnagyobb kohéziós erő, majd a nemzet, aztán a család és végül ott áll az egyén, a fogyasztó, aki a világról már semmit nem gondol, vagy nem mer gondolni.
Vele így bármit meg lehet tenni: el lehet adni neki felesleges használati tárgyakat, olyan ételeket, amikre nincs szüksége, olyan ruhákat, amiket soha nem fog hordani.
Élj a mának, tartsd magad távol a politikától vagy a vallástól, legyél szabad, ne gondolj semmire, csak létezz.
Erről szól minden reklám, ezeket a sátáni gondolatokat halljuk a streaming szolgáltatóktól és a mainstream médiából is. A fogyasztó ugyanis a legjobban értékesíthető termék, de csak miután már üres, s nincs benne semmi olyan gondolat, ami esetleg meggátolná, hogy kényükre-kedvükre uralkodjanak felette.
A pad csak egy tünete a lassú sorvadásnak, ami az egész társadalmat átjárja és lebontja.
Az elszemélytelenedés üresíti ki a tereinket, a közösségeinket, a családjainkat, az emberi kapcsolatainkat. A pad pedig magának az elszemélytelenedésnek lett a tere, az a tér, ahova annak idején beszélgetni ültünk le, mára ideológiai csatatér, mert a beszélgetéseink a valós térből az online felhőbe helyeztettek át.
Mit féltünk a padtól? Hogy majd nem tudunk rá leülni egy jót sakkozni? Miért, mikor tettük ezt meg? Márpedig ha valami (vagy valaki) kiüresedik, akkor a világ harcainak színterévé válik. Így van ez a paddal is és a lelkünkkel is.
A szerző közíró
(Bódi Ábel, magyarnemzet.hu)
